Esztergom területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A Várhegyen és környékén 18-20 ezer éves településnyomokat tártak fel. Ettől az időtől kezdve a terület folyamatosan lakott hely. Időszámításunk kezdetén az itt élő keltákat a rómaiak hódították meg, akik a Duna-szakasz legsűrűbb láncolatát ezen a vidéken építették ki. 10-20 kilométerenként erődítményeket építettek, amikben jelentős számú katona állomásozott. A Várhegy keleti oldalán a kvádok ellen Solva néven castrumot építettek egy virágzó várossal, katonai táborral, dunai átkelőhellyel. Solva lakóinak 121-ben Hadrianus császár római polgárjogot is adományozott, és itt írta a 2.század jelentős filozófusa, Marcus Aurelius császár az Elmélkedések 12. kötetét. Az 5.század elején hanyatlásnak indult Pannónia és vele Esztergom környéke is. Ezután előbb a hunok (410 környékén), illetve az avarok (568-ban) telepedtek le a területen, amiről sok lelet tanúskodik. A Nibelung-ének szerint Attila, hun uralkodó is megfordult Esztergomban. A területen egészen a 9. századig nem történt kőből való építkezés. Gézától a magyar állam megszilárdulásáig A magyarok 900-ban már elfoglalták a területet. Esztergom környékét a Tarján és Kürt-Gyarmat törzs szállta meg. A 960-as években Géza fejedelem új, állandó székhelyének Esztergomot választotta meg. A város a 10-11. században válik Székesfehérvárral szemben országos központtá.[3] E helyen, ahol a „Duna sok vidék gazdagságát hordja össze” építette fel a korábbi római erőd alapjaira hegyi kővárát, hozzá a lakótornyot, István vértanú templomát 972-ben. A vár alatt létesült az az iparos- és kereskedőtelep, amely egyben a Duna hajóforgalmának vámolóhelyéül is szolgált. A középkorban a város lakossága elérte a tízezer főt, ami az európai nagyvárosok közé emelte a királyi és érseki székhelyet. Géza az Esztergomot metsző észak–déli útról kiindulva hajtotta uralma alá a nyugati és keleti országrészeket is. Itt született a város 972-es megalapítása után 975 körül Vajk, azaz Szent István király, akit itt keresztelték meg. Bár hercegi székét Nyitrán tartotta, apja halála után Esztergomba hívatta össze a főembereket és a vitézeket, és maga is odavonult seregével Koppány támadásának hírére. Az ott jelenlévő hívei jelenlétében nagyfejedelemmé tétette magát. A Koppány-féle lázadás leverése után az esztergomi fejedelmi székhelyen tűzette ki Koppány egyes testrészeit. 1000. karácsonyán itt koronázták királlyá is, és ezzel Esztergom lett a királyok székvárosa is egészen a tatárjárásig. 1001-ben Ravennában a pápa jelenlétében került sor az esztergomi érsekség alapkőletételére. Ezzel Esztergom az ország vallási központjává vált. Az István által alapított Esztergom vármegye központja és érseki székhely: Az esztergomi érsek 1010-től Magyarország legmagasabb katolikus egyházi tisztsége. István székesegyházat emeltetett a Várhegyen, amelyet a bérmálását végző pap tiszteletére Szent Adalbert-templomnak nevezett el. Ez volt hazánk legelső székesegyháza, az első bazilika, amely azonban már a 12. század végén leégett. A 11. században épült a Zeniapalotaia, a királyi palota, ahol III. Béla uralkodásáig az uralkodók laktak, és a tatárjárás utáni tulajdonosai is rendre világi előkelők voltak. Esztergom folyamatos harcoknak volt kitéve: 1030-ban Konrád császár rátámad Istvánra. Míg ő a határszéli megyéket támadta meg, a vele szövetséges csehek egészen Esztergomig nyomultak. István 1031-ben itt kötötte meg a békét III. Henrik császárral. Az elűzött Péter király egészen Esztergomig pusztított 1042-ben, de Aba Sámuel közeledtének hírére visszavonult. Miután német befolyással Salamon került a magyar trónra, a hercegek lázadozni kezdtek, de 1073-ban Esztergomban összegyűltek, majd mindegyikük 8-8 főemberével egy közeli Duna-szigeten hosszas tanácskozás után békét kötöttek. 1075-ben már rév kötötte össze a várost a Duna túloldalával. Ekkor volt Kakat első okleveles említése is. 1131-ben olyan háborús hírek terjedtek a városban, hogy a salzburgi érsek a magyar portyázásokat megtorolva egészen Esztergomig mindent elpusztít. Az érsek seregei helyett azonban követét küldette Felicián esztergomi érsekhez, azt tudakolván, hogy II. Béla fenn kívánja-e tartani a békét. A 13. század elejéig itt működik az ország egyetlen pénzverdéje, bár próbálták a pénzverést decentralizálni az országban. A pénzeken kezdetben olvasható „Regia Civitas” (Királyi Város) feliratot Salamon idején kezdte felváltani a Pannonia felirat. Könyves Kálmán idejében az Esztergomban állomásozó seregben, illetve a testőrségben sok orosz katonáskodott, akik letelepedtek a város körüli falvakban. Kálmán vezette be azt a gyakorlatot, hogy a vármegyerendszerből befolyó jövedelmeket, amelyeket az ország minden részén beszednek, az ispán Esztergomba küldje, és csak itt vehetik ki belőle részüket az ispánok és a századosok. A király távollétében tartotta Lőrinc esztergomi érsek tíz püspökével az esztergomi zsinatot, amelyen a magyar egyház rendjét szabályozták, ami a papokon keresztül olyan területekre is kiterjeszkedett, amely az egész magyar társadalmat érintette. A világi vallás ugyanis az ítélkezés jelentékeny részét átengedte az egyháznak, legalábbis a vallás által tiltott bűnök feletti ítélkezést. Itt fogadta 1147-ben II. Géza II. Konrád német császárt, aki hajókon vonult el Esztergom mellett, míg seregeinek egy része a szárazon tette meg az utat, közben pénzt csikart ki a monostoroktól és az egyházaktól. Őt VII. Lajos francia király keresztes hadai követték. A velük utazó tudósítók, történetírók mind kiemelik a város jelentőségét és gazdagságát. 1188-ban a várban és a székesegyházban tűzvész pusztított, teljesen leégtek. Az újjáépítést III. Béla kezdte meg francia és bizánci hatásra. A Várhegy déli végén bővítette a várat, illetve kőfallal vetette körbe azt. 1189-ben már itt fogadta Barbarossa Frigyes császárt, aki százezres seregével indult a Szentföldre. Mivel a magyar udvar félt a németektől, kitüntető szívélyességgel fogadták az uralkodót. Frigyes ajándékokat kapott Bélától, és egy pompásan berendezett négyszemélyes sátrat Esztergomban. A fürdőkultúra is III. Béla idejében jelent meg Magyarországon, Esztergomban. Ez az akkori Európában párját ritkító dolog volt. A középkorban, de a reneszánsz idején sem volt fürdőkultúra még Itáliában, Rómában sem. III. Béla első felesége, a vele együtt Bizáncból, a Kelet-római Birodalom fővárosából érkezett, Antiochiai Anna királyné alapította az ország első közfürdőjét – balnea communia – a mai strandfürdő helyén, az artézi források közelében. Itt a 19. század elejéig melegvizű tó – a Hévíz-tó – volt. IV. Béla királyunk 1238-ban a Keresztes Lovagrend esztergomi rendházának adományozta a fürdőt. Gyógyvize ezután a kórház, a rendház és a környék szükségletét elégítette ki. Lübecki Arnold, Barbarossa Frigyes történetírója egyenesen a magyarok fővárosának (…„quae Ungarorum est metropolis”…) nevezi Esztergomot. A városban az építkezés királyi, polgári, de mindenekelőtt érseki volt.
|